A 2004-es Minimalheadzes Godfather buli óta várom, hogy elkezdjen komolyabban vegyülni a drum&bass-szel az akkor booty bassnek, most inkább footworknek és juke-nak nevezett hangzás. Tudom, a booty bass és a footwork/juke közt van különbség, de lássuk be, elég közel állnak egymáshoz. A „bass music” térhódítása, avagy mindenféle műfaj keveredése és korlátaiknak elmosódása, valamint D-Bridge-ék tevékenysége (melynek köszönhetően újra nem ciki a dnb, amire itthon a szokásos fáziskéséssel fog rájönni a közönség) szépen megalapozta azt, hogy mostanra legyen néhány producer, aki ezzel a vegyítéssel próbálkozik. Közülük legügyesebben Fracture kísérletez, akinek Get Busy című trekkje valószínűleg elég nagyot fog robbanni, ha egyszer végre megjelenik. Addig is örülhetek az egyoldalas The Limit VIP-nak, ami 10”-es korongon, diszkrét fekete címkével és nagy rózsaszín pöttyös borítóval érkezett a héten. Szerintem ez 2012 legizgalmasabb drum&bass megjelenése eddig, de gyanítom, hogy nem sokan fognak helyeslően bólogatni erre a kijelentésemre.

Hallgat

Redlight kissé meg van gyulladva mostanában. Elsősorban az év elején napvilágot látott Get Out My Head / Vampires maxijára célzok (ami felháborító, hogy csak mp3 formátumban jött ki), illetve a tavaly év végi, Conqueror néven leszállított, ős-elektrós Highest Orderre. Legutóbbi megőrülése a saját kiadójának negyedik lemezére került, azt hiszem a Mosquito (Man) cseppet sem visszafogott „zümmögése” az emberek többségét ki fogja akasztani. A másik oldalon hallható Planet X semmivel sem kisebb kedvenc, egy régóta várt döngülős uk funkyról van szó. Ezt a dupla A oldalas lemezt egyébként Lobster Boy név alatt adta ki, egyelőre nem sikerült megfejtenem, hogy miért. Mondjuk rá mindig is jellemző volt a különféle álnevek használata, érdemes ez ügyben elmerülni kicsit a discogsban, van pár meglepő információ azon kívül is, hogy régen ő volt Clipz. Fun fact: ez a riliz viszont CSAK lemezen kapható, ki érti ezt?

Hallgat

Megsaccolni sem tudnám, hogy mikor vettem utoljára Renegade Hardware lemezt, nagyon régen, az biztos. A mostani vásárlást sem kapkodtam el, a Horsementality második részével ugyanis négy hónapon át szemeztem. Van rajta két nagyon jó szám, Loxy & Skeptical és Sinistarr & Grimm művei, a másik kettő pedig teljesen érdektelen. Szóval kellett egy kis idő, mire meggyőztem magam, de vétek lett volna két ennyire formabontó számot kihagyni. Loxyék zenéje gyakorlatilag egy lábdobból és némi Whitney Houston (RIP) mintából áll, Sinistarrék pedig egy jó értelemben vett furcsa agymenést hoztak össze, utóbbi a nagy kedvenc valójában.

Hallgat

MJ Cole legutoljára akkor nyűgözött le igazán, mikor két éve előrukkolt a Todd Edwards-féle I Might Be remixével. Az ingyenesen letölthető track kétségkívül lemezes megjelenést érdemelt volna, kár érte. Aki nincs képben azzal, hogy mi is a future garage, annak elég, ha ezt az egy dalt meghallgatja, az összes többi ennél úgyis rosszabb. A régi 2-step / garage elemek, azaz a technikásan felszabdalt és önmagukból kifordított vokáldarabkák, a „shuffle” dobok és a könnyed hangulat mind jelen vannak. Mindössze attól lesz „future”, hogy nem akar annyira csízi lenni, mint millenium-körüli elődje, igyekszik a fenti elemeket művészkedős, hipsteres köntösbe bújtatni. Sajnos pont emiatt válik az al-műfajban születő művek legtöbbje izzadságszagúvá, de MJ Cole ügyesen hozza ki a maximumot magából ebben az esetben is.

Yasmin legutóbbi maxijához két újragondolást is készített, egyikük abszolút passzol a fenti leírásba. A mostani átlaghoz képest jóval komplexebb ez a dal, nem csak egy jól kitalált loop ismétlődik, hanem történnek érdekes dolgok még az utolsó másodpercben is. A légies felvezető után azonnal jön a kedvenc részem, az első drop, melynél hátborzongató, ahogyan a visszafogott zongoratéma és a vokál egyszerre megszólal. A másik csúcspont négy perc körül jön, Ms Dynamite betétjénél hirtelen – de nem kellemetlenül – átvált a track egy sokkal döngölősebb, vagányabb alapra, majd észrevétlenül visszaúszik az eredeti mederbe. Végül az utolsó néhány pillanatban elejtett klimpírozás tökéletesen lezárja az elmúlt hét percet. Esélyes, hogy mindennek ellenére bulikon mégis a dub mixet fogom előszedni többször, aminek semmi köze a másik feldolgozáshoz, ugyanis itt már feszes uk funky ritmust és szégyentelenül eltorzított basszust hallhatunk. A Benny Page remixet pedig kizárólag poénból játszanám. (Amúgy gyanítom, hogy Yasmin nagyon gyorsan el fog tűnni a süllyesztőben, a karrierje eddig teljesen illeszkedik a tíz évvel ezelőtti „cuki urban csajok fél évig pörögnek menő urban producerek remixeivel” modellre.)

Hallgat

Néhány hete végre rászántam magam, hogy megvegyem discogsról a Sweet Love-ot. M-Beat 1994-es könnyed dzsungelével tavaly találkoztam először, miközben a BBC 1xtra szólt a háttérben, szerelem volt első hallásra. Minden benne van a zenében, amire szükségem lehet: Nazlyn erőteljes dívavokálja, ropogós, könnyed dobképlet, masszív bassline és néhány akkordos, egyszerű zongoratéma. Valószínűleg később én is kapcsoltam volna, hogy a vokál túl jó ahhoz, hogy saját ötlet legyen, de Slanki gyorsan felhívta a figyelmem a dal eredetijére, amiért Anita Baker a felelős. Az 1986-ban kiadott, misztikus-gyertyás-ketreces (wtf) klippel megtámogatott számot Beyonce is énekelte a 2009-es ’I Am…” turnéján, de szerintem Nazlyn hangjával a leghatásosabb.

Hallgat

Hétvégén ismét a kölni Groove Attack Records-ban jártam, zsákoltam magamnak három lemezt: két turkálósat és egy friss megjelenést. A „cheapos” szekció lapozgatása közben megakadt a szemem egy Strictly Rhythm lemezen, melyen egy Wamdue Project szám Armand Van Helden remixe (is) szerepel, a kiadás éve pedig 1998. Elég nagy volt rá az esély, hogy ez valami szuper jó speed garage lesz, de sajnos nem, sablonos funk-house. Ellenben az eredeti nagy meglepődésemre egy aranyos, éneklős jazzy drum&bass track. Nem nagy durranás, de muszáj volt elhoznom… nem lehet teljes a kollekció, ha nincs benne egy Wamdue Project drum&bass lemez :Đ. Találtam még egy TEST010 sorszámú korongot is, amin Afro Kid, avagy Lemon D két jóféle, de teljesen jellegtelen zenéje szól. Csak a két alap drum&bass kellék, a mocskos bassline-ok és súlyos dobképletek hömpölyögnek perceken át, szóval semmi különös nem történik, mégis működik a dolog. Gridlok Insecticede-jével pedig már hetek óta szemeztem, 2011 egyik kötelező zenéje, viszont a 12”-es másik oldala hidegen hagy. Eddig tudtam halogatni, egyszerűen túlságosan odabasz az Insecticede ahhoz, hogy ne legyen meg lemezen. De ami még ennél is jobb, az a vászon-szerű táska, amit kaptam a kasszánál.

Egy gyors posztban megemlékeznék az őszi drum&bass szezon két legjobb lemezborítójáról, szerintem egyiket sem kell hosszasan elemeznem. A kép felső részén látható vizuális élményhez úgy érzem nem kevés pluszt ad a konyhánk csempéje. Természetesen akkora megszállott nem vagyok, hogy csak a dizájn miatt vegyek lemezt, a megvásárláshoz vezető döntésben elég nagy szerepet játszott az is, hogy a Tap Ho és a Duct Taped nagy kedvencek. Előbbi az elmúlt pár hónap legjobb jump-up zenéje, utóbbi pedig egy kicsit bekategorizálhatatlan, őrült darab.

Szerintem a magamfajta lemezes DJ-knek – akik még pár éve számos angol nagy nevet láttak dubplateket pörgetni – egyik legnagyobb álma az, hogy szert tegyen néhány dubra. IB-nek köszönhetően ez az álom is valóra vált, ugyanis legutóbbi hazalátogatásakor meglepett öt 2-step / garage dubbal, amiket elmondása szerint londoni 2nd hand shopokban turkált már-már pofátlanul olcsó áron – az általam képzelt eszmei értékhez képest. Dubplatet kapni nyilván úgy a legmenőbb, ha maga a producer vagy a kiadó nyomja a kezedbe, de azért részemről így is megvolt az elérzékenyülés, ráadásul maguk a zenék is elég jók!

Egyik kedvencem Miles Fontaine, aka Jeremy Sylvester ’99-es bootlegje, a Realise, melyben Mary J. Blige vokálfoszlányai vegyülnek klasszik 2-step hangzással. Jeremy Sylvester egyébként legendás garage arc, köze volt a 24Hour Experience-hez és a Nice’N’Ripe kiadóhoz, valamint ezen kívül több tucatnyi alterego alatt jöttek ki zenéi. Jelenleg is aktív, Club Asylum néven például alig néhány hete jelent meg tőle a Good Enough, aminek a Future Dub mixe hihetetlenül jó. Az én dubom másik oldalán egy finom 4*4-es Ed Case zene pörög, amit a net segítségével nem sikerült beazonosítanom, ugyanis a google / youtube / discogs szerint nem létezik olyan szám tőle, hogy Higher. Lehet, hogy soha nem jelent meg, de valószínűbb, hogy a számcím elírás. További két kedvencem a 2nd Protocol és Kandi zenék, teljesen sablonos és nyálas UKG témával indítanak, aztán a drop után olyan mocskos bassline szólal meg mindkettőben, hogy lefordulok tőlük a székről. Aranyos 2-stepek szólnak a De Nada és Xtra Flava lemezeken is, de ahelyett, hogy tovább áradoznék ezekről a rendkívül erős szaggal rendelkező acetát korongokról, inkább csekkoljátok a zenéket!

Megjegyzés magamnak: törjem a fejem, hogy milyen, hasonlóan extra meglepetéssel tudom viszonozni IB ajándékát, amit sokadjára is köszönök neki! :*
Megjegyzés mindenki másnak: mostantól az egyszerűség kedvéért youtube vagy soundcloud playerek formájában érkeznek a belehallgatós linkek, csak mert így sokkal social médiásabb. A szöveg közben elejtett linkek pedig a lemez-geekek kedvéért discogs oldalakra mutatnak javarészt.

Rockwell zenéi után akkor kezdtem el nagyobb intenzitással érdeklődni, amikor Valdi a néhány hónappal ezelőtti Alix Perez bulin mesélte, hogy Perez teljesen oda van érte, mert a srác elkezdte azt a hangzást oltani drum&bass-be, ami a Night Slugs kiadóra jellemző. Elég izgalmasnak tűnt már maga az ötlet is, szerencsére azóta megjelent néhány ilyen track, melyeknek központi elemei a nagyvárosi hangulat, a csízi, de mégis vállalható és szerethető r&b vokálok (alaposan megszaggatva, széteffektezve), valamint a mega-szintifutamok. Ilyen például a BTKRSH, vagy Kevin Rudolfék I Made It-jének átirata. A legfrissebb megjelenés ezen a vonalon egy 10”-es Shogun Audio lemez, ezúttal egy sablonos Friction-diszkót gondolt újra Rockwell (a másik oldal említésre sem érdemes, nem is linkelem odalent). Érezhetően merített D-Bridge-ék Autonomic soundjából, de bőven benne van Girl Uniték hatása is, imádom… Sinistarr és Lynx mellett egyértelműen ő az, aki visz némi frissességet a drum&bass-be idén.

Hallgat: Friction feat. McClean - Someone (The Prototypes rmx / Rockwell rmx) (Shogun Audio - SHA047, 2011)

Közel egy hónap múlva ismét Erykah Badu koncertre megyek, ezért most eszembe jutott, hogy feldobom a lemezjátszómra a Badu-gyűjteményem darabjait, ami egyébként elég szolid, 3 lemezből áll. Az első, amit megvásároltam, a Honey volt, ez a New Amerykah: Part One (4th World War) album első kislemeze, valamint készült hozzá egy remek videoklip is (amiben amellett, hogy felvonultatja a kedvenc lemezeinek borítóit, még az exének Andre 3000-nak is kikacsint, imádom). Az accapelláját rendkívül ötletesen rádobtam Die & Clipz Work It Out-jára, de az eredményt nem tudom megmutatni mert halott annak a mixemnek az összes linkje, úgyhogy kénytelenek lesztek elhinni, hogy forró párosítás. Második lemezem az egyik legnagyobb favorit, a ‘97-es Tyrone. Kölnben találtam anno egy főleg régebbi cuccokra szakosodott lemezboltban, azon belül is egy olyan szekcióban, ami mellé ki volt függesztve egy táblán, hogy ezeket a lemezeket nem hallgathatod meg vásárlás előtt (WTF - nyilván meghallgattam). 2 euroért gyakorlatilag egy érintetlen példányt hoztam el, semmi ujjlenyomat, semmi karc… ráadásul volt legalább 5 másik példány is, tehát válogathattam, hogy a teljesen érintetlenek közül melyil a legérintetlenebb, höh. A harmadik lemez nem hivatalos, a Bump It-nek egy house bootlegje, amire teljesen véletlenül bukkantam rá a Chemicalon. Az elkövető egy rejtélyes Cottam nevű arc, sokáig azt lehetett olvasni róla, hogy egy nagy techno név house-os alteregója, de a biojában erre semmi utalást nem látok most. 300 példányos, limitált, csak vinil formátumban kapható megjelenés, úgyhogy elég nagy becsben van tartva, Balaton Soundon tuti szólni fog mindkét oldala. Amúgy ez a Cottam elég nagy Erykah Badu fan lehet, mert az első megjelenése (ami a Bump It bootleg volt) óta készített bootleget a Woo-ból és a Time’s a Wastin’-ből is. A három lemez mellett még az első koncerten megvettem a Live albumot, nálam az egész Erykah Badu kattanás ezzel indult nagyjából 6-7 éve.

Fun fact: 2008-ban Wiesenben, 2010-ben Rómában láttam, idén pedig Dortmundban fogom látni Erykah Badut, szóval nagyon úgy néz ki, hogy a jövőben köteles leszek minden alkalommal másik várost választani a koncertezéshez.

Hallgat: Erykah Badu - Honey / instrumental / acappella (Universal Motown - UNIR 21970-1, 2007)

Hallgat: Erykah Badu - Tyrone (dirty live / studio / live clean / stucio clean / instrumental / acapella) (Universal Records - U8P-1218, 1997)

Hallgat: Cottam - Untitled (Cottam - COTTAM001, 2009)

Hallgat: Erykah Badu - Live (Universal Records - UND53109, 2007)

Eljutni az unofficial Inner City Life bootlegért járó pofontól valamint lépcsőn történő gurulástól egészen addig, hogy Goldie kiadóján jelenik meg zenéd - nos, ez átlagon felüli teljesítmény. A tizenkettes Metalheadz Platinum főszereplője mégsem Redeyes, hanem az a Sinistarr, aki még akkor is képes valami újszerűvel előrukkolni, amikor azt hiszed, hogy már mindent hallottál, ami drum&bass-ben lehetséges. Sinistarr Detroitból származik, az ebből következő egyértelmű detroit-techno hatás mellett olyan érzést keltenek a számai, mintha egy kiváló zenei érzékkel rendelkező liquid funk producerre ráejtettek volna egy arcade gépet a nyolcvanas évekből. A kicsit kattant Mainstay, és az egy fokkal sérültebb - Redeyes-zal közös - Solar 9 kötelező vétel volt, szerintem abszolút kiérdemelten került olyan zenék mellé a Metalheadz Platinumon, mint a True Romance vagy a Defcon 69. (Muszáj volt belekomponálnom a képbe a menő headzes lemezjátszó filcemet, bocs.)

Hallgat: Sinistarr - Mainstay / Solar 9 (feat. Redeyes) (Metalheadz Platinum - METHPLA012, 2011)

A Soul Jazz Records olyasmi lehet, mint régen a belga R&S - saját cuccokat nem igazán ad ki, viszont a másoktól összelicenszelt válogatásaik aranyat érnek. Sőt, most látom, hogy a Discogs szerint kifejezetten erre specializálódott a label és már ‘93 óta létezik, riszpekt! A uk funky legjobbjait összegyűjtő Riddim Box lemezes megjelenésének második része tavaly október végén jött ki, ami főleg azért nagy szó, mert szerepel rajta Zed Bias és Omar Dancingjének instrumentális változata, ami hivatalosan csak most, május közepétől kapható a vokális verzióval karöltve. Tíz zenét préseltek bele a két korongba, köztük olyan uk funky alapműveket, mint a Pulse vs Flex, a Gabryelle D-Malice refixe vagy a Black Sun Kode9-tól. Főleg a tribal-ös uk funky beatek uralkodnak, alig fordul elő egy-két éneklős zene, amit Shystie trackjének esetében kifejezetten sajnáltam, ugyanis Ill Blue instrumental remixe került a válogatásra. Hasonlóan erős a Riddim Box Vol. 1. is, csak idő kérdése míg beszerzem azt is.

Hallgat: Soul Jazz Records pres. Riddim Box Vol. 2. (Soul Jazz - SJRLP229, 2010)

Lassan már egy hónapja, hogy lezajlott a nemzetközi Record Store Day, úgyhogy nem kis késéssel, de megemlékeznék róla egy post erejéig. A garage-ra szakosodott DnR Vinyl egy napig tartó 40%-os akcióval lepte meg a vásárlóit, amit muszáj volt kihasználnom, ugyanis ha éppen nincs náluk leárazás, akkor pontosan tudják, hogy mennyit (sokat) kérhetnek egyes megjelenésekért. A forró, ezáltal drága darabok halmazába beletartozik nagyjából az összes El-B megjelenés, ezért most gyorsan bedobtam a kosaramba a Neighbourhood és Celebrate Life remixeit, valamint a Digitalt. Emellett a DnR saját kiadású Groove Chronicles - Classics EP-jére is beneveztem (Stone Cold és Myron is megvan így végre, je!). Tartottam tőle, hogy majd rossz minőségű lesz a nyomás, de aztán kiderült, hogy ezzel a lemezzel az égvilágon semmi baj nincs, azonban Dem 2 Destiny-jéből küldtek egy agyonjátszott, iszonyatosan sercegő példányt, amivel így gyakorlatilag nem tudok kezdeni semmit… Az apró kellemetlenség ellenére meg vagyok elégedve magammal, sikerült összeszednem néhány alapművet a sötétebb, mélyebb 2-step világából, elfogadható áron. Jó lett volna, ha mondjuk a Chemi vagy a Deep is tart hasonló akciót, de gondolom a folyamatosan hanyatló lemezpiac korszakában ilyet minimum pofátlanság kívánni.

Hallgat: Zed Bias - Neighbourhood / El-B remix / Zed Bias dub mix (Locked On - LOCKED018, 1999)

Hallgat: El-B feat. MC Juiceman - Digital / Alternative mix / Bonus remix (Locked On - LOCKED025, 2000)

Hallgat: Brasstooth - Celebrate Life El-B rmx / El-B dub rmx / Brasstooth rmx / Zed Bias rmx (not on label - CL001, ?)

Hallgat: Groove Chronicles - Stone Cold / Myron rmx / Shattered (Dnr Vinyl Records - HWGC001, 2009)

Hallgat: Dem 2 - Destiny / Dem 2 Junkie Luv Dub Mix / New Horizons rmx (Locked On - LOX101T, 1998)

Mivel a következő postom nagyjából május-június magasságában születne meg az eddigiek alapján (lustaság…), gondoltam jobb ha most tartom meg az ünneplést. Szóval a lényeg annyi, hogy április elején lesz tíz éve, hogy elkezdtem lemezeket venni, ezért megmutatom mi volt az első három. 2001-ben a tavaszi szünetben Szegeden ‘nyaraltam’, és már hetekkel előtte be volt tervezve a lemezboltozás, de ötletem nem volt, hogy milyen stílust fogok venni, csak azt tudtam, hogy dnb-t venni necces, mert hát ahhoz expertnek kell lenni, hogy keverni tudja az ember (nem). Végül kijöttem a lemezboltból egy már akkor is klasszik Metalheadz lemezzel, rajta Codename John két remek felvételével, egy Playboy Revolutionary remixlemezzel (Usual Suspects, Matrix, Danny Breaks, Dom & Roland, Digital és Spirit feldolgozásokkal) és egy kevésbé jól megválasztott Distorted Minds agymenéssel.

Hallgat: The Playboy Revolutionary - The Matrix EP (Eruption - ERUPLP005, 1999) Hallgat: Codename John - The Warning / Structure Of Red (Metalheadz - METH030, 1997)
Hallgat: Distorted Minds - Eventual / Technology (Hard Beats Inc. - HBI002, 1997)